Nem írtam még a háttérmunkáról, ami a motoros tréningek kidolgozásához, előkészítéséhez és megszervezéséhez szükséges.
Talán azért, mert igyekszem kerülni a panaszkodás minden formáját, az előkészületek pedig rengeteg munkával járnak. Ezekből arányaiban sokkal több van, mint amennyi a motorozás része a munkámnak. Pedig a Facebook oldalamon vagy a YouTube csatornámon látottak alapján jogosan lehet az a benyomásod, hogy mást sem csinálok állandóan, csak motoron ülök, pályázgatok, tartok pár tréninget, oszt kezicsókolom, lógathatom a lábam.
De a helyzet az, hogy az előkészületek során hosszú napokon át csak a számítógép előtt ülök, telefonálok, szervezek, videókat vágok, prezentációkat készítek, terveket és forgatókönyveket írok, stb, stb. Most épp 21 ablak van nyitva a böngészőmben, mind elintéznivalókkal. Ilyenkor úgy beszippant a munka, hogy észre sem veszem az idő múlását, csak azt, hogy már megint megfájdult a hátam a sok ülőmunkától.
Viszont mindezt örömmel teszem, mert bár a számítógép előtt ülni nem szeretek, de utána a tréningeken maximálisan feltöltődöm, amikor például olyan emberekkel találkozom, mint most, a hét elején.
Hétfőn a SER-Ringen tartottunk tréninget Kovács Birkás Robi barátommal, és most először csapatunk tagjaként üdvözölhettük Szeder Zozót, a Motorozástan c. könyv szerzőjét, aki sok hasznos infót mesélt a motorozás közben ható fizikai erőkről is.
Egy ilyen tréning meglehetősen átfogó, mert a sok elméleti blokkot még több gyakorlat követi. A szűk kanyaroktól a vészfékezésen át a pályamotorozásig rengetegféle technikát tanítunk, úgyhogy a nap végére minden résztvevő kellemesen elfáradt, de mindenkinek fülig ért a szája. Nekünk is természetesen, mert nincs is annál jobb érzés, mint látni az örömöt az arcokon.
Másnap pedig megható volt olvasni a hosszú és részletes élménybeszámoló messenger üzeneteket, amiket kaptunk tőlük.
Kedden is jó hosszú napom volt, délelőtt és délután is privát tréninget tartottam az Euro-ringen.
Ati először volt pályán, és már elsőre megdöbbentően ügyesen ment az F900-as BMW-vel, a térdkoptatója sem maradt karcmentes.
Tibi egy éve kezdett motorozni, de bátorságban nála sem volt hiány. Öröm volt nézni, ahogy egyre precízebben terelte körbe az első nagymotornak nem éppen gyenge Tuono V4-et.
Délután egy háromfős miskolci csapatot tréningeztem. A felhozatal: Panigale, R1, ZX-10 valamint három nagyon jó kedélyű, mosolygós és talpraesett fickó (Attila, Zoli és Miki), akik először voltak nagyobb versenypályán, előtte csak gokart pályákon próbálkoztak. A fejlődés itt sem maradt el, szépen építették be a tanultakat, és egyre jobban összerakták a pályamotorozás trükkjeit, a 20 perces menetek közötti szünetek pedig vidám hangulatban teltek, pedig jól elfáradtak ők is.
Hozzátenném, hogy Tibi és Miki is elmúlt már 50 éves, mégis gyermeki lelkesedéssel húzzák fel a bukót és kenik el a száját a 200 lóerős motoroknak. Ebből is látszik, hogy a kor csak egy szám.
Igaz, hogy fizikailag én is elfáradok egy-egy ilyen hosszú nap után (12×20 perc pályamotorozás, közben folyamatos figyelemmel a résztvevőkön + megjegyezni minden javítandó hibát + az elméleti előadások + onboard video elemzés, stb, stb.), de megéri minden perc és persze minden előzetesen befektetett energia a szervezésbe, mert ezek a tréningek felüdülést jelentenek számomra és mindig feltöltődés motorozni veletek.
Köszönöm, hogy jöttetek, és sok-sok balesetmentes, élményekben gazdag motorozást kívánok!
